Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

kalaris_1.jpg

 

 

A füzesabonyi Kaláris Hagyományőrző Néptánccsoportot 2007 decemberében hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy megismerjük, ápoljuk és tovább adjuk őseink táncait, kultúráját, hagyományait.

Tánccsoportunk megpróbálja minél hűségesebben bemutatni szülőföldünk és Erdély még ma is élő néptánckultúráját.

Az elmúlt években sok fesztiválon és egyéb rendezvényen vettünk részt a környékbeli településeken, legutóbb Erdélyben, Szamosújváron és Körösfőn képviseltük Magyarországot sikeresen.

Előadásainkban sikerült bebizonyítani, hogy az olykor eltemetett népi kultúra élővé varázsolható addig, amíg érzelemből fakad és érzelmet kelt, közösséget hoz és tart össze.

 

Egyesületünk önálló, egész napos programmal is rendelkezik, melynek választható elemei a következők: - kézműves foglalkozások, - népi játékok, - arcfestés, - lufi hajtogatás, - henna, - íjászat, - fodrászat, - táncház, tánctanítás

Nagy sikere van a nyaranta megrendezésre kerülő kézműves és tánctáborunknak.

 

Ajánljuk magunkat céges rendezvényekre, fesztiválokra, önkormányzati rendezvényekre.

A fenti programjainkról bővebb tájékoztatást az alábbi telefonszámon kérhet:

Molnár Gábor művészeti vezető: 06-20-390-48-22, vagy írjanak nekünk a kalarisneptanc@citromail.hu e-mail címre.


 

          "Tüzes" táncunk

Kép

 


 Kézműves és tánctáborunk 

 

kalaris---tanctabor-2010.jpg

 

 

 

kalaris---remy-piknik-2010.-aug.jpg